November 4-én, délután 5 órakor ültünk össze. Az igazat megvallva, kicsit aggódtam, hogy hányan leszünk, milyen lesz, fog-e tetszeni a résztvevőknek.
Indulásból a nagy izgalomban, jól rá is csaptam az udvar kapuját a mutató ujjamra, még most is fáj :D
A legnagyobb termet kaptuk meg, az alkotós asztalok U alakban lettek elrendezve, a falak mentén a padokon és a székeken meg elfoglaltuk a helyeket. Amikor körbe néztem, olyan kevésnek látszott a létszám, csalóka :) Aztán amikor az asztaloknál felsorakoztak az alkotni vágyok, hát tele lett a terem :D Ez megint furcsa volt :) Kb 20-an jöttünk össze, a 4 évestől (Csenge), a nagymamáig, minden korosztályból voltak, Mirjam pedig hozta a barátnőit Dunakesziről, illetve egy kedves angol nyelvű hölgyet is, akivel angolul beszéltem (haha, túlzás, néha eszembe jutott, hogy glue, meg inside, meg cover stb :P ).
Olyan fél hét fele a fele csapat elszaladt, mert elkezdődött az Ifi, illetve a kicsik elálmosodtak, mentek haza :) Az a 2,5 óra amit együtt töltöttünk, pillanatok alatt elrepült! Hihetetlen volt, hogy teljesen kezdők is milyen gyönyörűségeket hoztak ki a papírokból!
Az egész úgy kezdődött, hogy Éva tett egy nagyon szép és megható bizonyság tételt, hogyan találkozott Jézussal, majd én nekem kellett beszélni, meglehetősen nagy zavarban :) Peti készített egy csomó fényképet, remélem hamarosan felkerül majd az Újpesti Baptisák honlapjára (nem sürgetés ;-) ), és akkor meg tudom onnan is mutatni a csapatot :D
Ugyanis nekem csak a telefonom volt kéznél, de azért sikerült nekem is pár képet csinálni, de azok nem olyan nagyon jók!
Most csak a "kemény mag" :P albumkái lettek lefényképezve, mert ők maradtak végig :)
A két Évi:
És Zsuzsának szólok, hogy hoztam neki egy csomagot :) Úgy hogy postázhatom is!
Már tervezzük a következő alkalmat, ami valószínűleg csak jövőre lesz, de lesz!
Köszönöm, hogy benéztél!
2011. november 9., szerda
Az Imaházban kézműves foglalkozás :)
Címkék:
mini album,
saját tanfolyam
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)






Úúúúúgy szerettem volna menni:( Peti is mutatta a képeket, és be is számolt, nagyon szuper lehetett!!:) Ha lesz legközelebb, feltétlen szeretnék elmenni – remélem, akkor majd Barackmag is támogatja a programot:)
VálaszTörlés:D Én is remélem, majd megkérjük szépen, hogy legyen jó :)
VálaszTörlésjaj, Andi:) köszönöm. Hamarosan írok neked.
VálaszTörlésNagyon szépek! örülök, hogy sokan voltatok:)
VálaszTörlésHála Istennek.
Szuper lehetett.
VálaszTörlés